2017. december 31., vasárnap

Új év, új tervek


Az egyik kedvenc utazós idézetem a Dalai Lámától származik, és úgy hangzik, hogy "Once a year, go somewhere you have never been to.", magyarul "minden évben utazz valahova, ahol még sosem jártál".
Tavaly kb. ilyenkor döntöttem úgy, hogy ha nem is újévi fogadalomként (olyanokat sose teszek, azok csak arra jók, hogy legyen mit megszegni), de mintegy motiválóként ezt fogom minden évben szem előtt tartani. Idén ezt sikerült is tartani a nürnbergi és dán-svéd utakkal, egyik helyen sem jártam korábban, és 2018-ban is az év eleje lesz minden bizonnyal sűrűbb. Ennek elég banális oka van, szezonon kívül olcsóbb utazni, ilyenkor nem vagyok munkahely-váltásban (az elmúlt két nyár az új munkahelyek jegyében telt), ki kell venni a bent ragadt szabikat, és amúgy is annyira el vagyok fáradva év végére, hogy kell valami évindító.

Az idei évet sikerül nagyon szarul zárnom, de ez nálam már majdnem hagyomány, 4 hete küzdök köhögéssel, ami az ünnepekre a tetőfokára hágott, párosítva egy valószínűsíthető tüdőgyulladással - persze orvosig nem jutottam el, mert két ünnep között is munka volt, azóta meg csak vergődöm itthon -, ami ha a tonnányi vény nélkül kapható gyógyszertől nem enyhül akkor kénytelen leszek a háziorvosomat meglátogatni.

Belgium - Brugge & Brüsszel

November végén csaptam le egy (két) brüsszeli repjegyre a Wizzairnél 12.000,- pénzért összesen, WDC nélkül (WDC - Wizz Discount Club kártya), aztán kicsit elbizonytalanodtam, mert ugye a repjegyek manapság gyakran olcsók, a szállások már nem annyira, és sikerült kiválasztanom az egyik legdrágább európai úticélt 5 napra, így kihívás lesz ezt low budget utazásnak tervezni. Aztán tovább bizonytalanodtam, mikor rengeteg kommentet olvastam Brugge és Brüsszel tekintetében arról, hogy mennyire unalmasak. Ekkor jött a gondolat, hogy nem Zsombival utazom, hanem egyedül.
Aztán jött a bűntudat. Zsombim már annyira szeretne repülni, én meg megint itthon hagynám. Körbenéztem, szállást nem találok olcsóbban egy főre, ezen kívül ha minden jól megy, akkor januárban kifizetik az idei túlóránkat, ami nekem nem kevés, és mivel ezeket az órákat a gyerekemtől és a hobbijaimtól vettem el, így kijár neki, hogy kiruccanjunk. Szóval döntöttem, megyünk, együtt.



A terv január 26-28. Brugge, 28-30. Brüsszel. A 28-án sokat filóztam, Brüsszelre biztos nem kell 3 nap, meglátjuk Brugge hogy alakul, kell-e még ott nekünk idő, ha nem, akkor lesz B tervként egy tengerparti kiruccanás vagy Gent - bár ez utóbbiról épp ma olvastam, hogy ha lehet Brugge előtt látogassuk meg, különben csalódás lesz... így ez még képlékeny.

Németország - Berlin

Ezek után februárban meglátogatjuk Berlint. Erre egy kicsit nehezebben vettem rá magam először, mivel én 2014-ben jártam Berlinben, és bár nagyon tetszett, mindig azon pörög az agyam, hogy olyan helyekre menjek, ahol még nem jártam. Ez egy elég ostoba gondolat volt, hisz ahol nem jártam, arról nehéz eldönteni, hogy gyerekkel érdemes úticél lehet-e - a nyilvánvalókon kívül -, és Berlinben kapásból tudok 5-6 olyan helyet, amit a gyerek imádna, illetve, ahova mi (tesómmal) nem jutottunk be/el valamiért. Ezek közül a két legfontosabb a LOXX miniature - ami mint kiderült végleg bezárt, de nyílt helyette egy Little Big City nevezetű, igen hasonló, ha nem ugyanaz, látnivaló és Legoland, ahova mi pl. anno nem mentünk, és Zsombi most először kapott legót karácsonyra, így talán élvezni is fogja. Ezen kívül tudom, hogy a berlini közlekedés jó, és bár alapból nem olcsó, tapasztalatból tudom már, hogy hol fogunk tudni relatíve olcsón kajálni. (Szerencsére a gyerek hozzám hasonlóan akármin elvan, ha kell, egy a fontos, a táskában mindig legyen valami tűzoltó.)
A repjegy ide is 12.000,-be fájt, és ami a röhejes, hogy az ülőhelyfoglalás még ennyi lenne, amit persze nem vagyok hajlandó kifizetni, meglátjuk WizzAir komolyan gondolja-e, hogy a 4 éves gyerekemet a repülőgép másik végébe ülteti. Berlin esetében az egyetlen fájó dolog, hogy sajnos 20-án reggel indul vissza a gép, nincsenek esti járatok, így összességében csak 3 napot leszünk.

Ha bárkinek van az időjáráshoz illeszkedő gyerekes programötlete, azt várom, mert Belgium tekintetében ilyeneket még nemigen találtam.

Mindenkinek nagyon boldog, és legfőképpen utazásokban és élményekben gazdag új évet kívánok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése